|
2.fejezet
2008.06.25. 12:07
Látták,hogy Zero a szobájában van. Még Yuukit is megtalálták. Az már csak hab volt a tortán, hogy a félmeztelen fiú éppen a falhoz préselte a még ingben lévő lányt. A kezdeti sokk után mind a négy személy egyszerre kezdett el beszélni és próbálta megoldani a helyzetet.
- Zero, engedj el! Az alvómacimat add már ide!
- Ne rikácsolj már Yuuki! Nesze!
- Hahaha…haha…ha… Sajnálom, hogy megzavartunk titeket. Gyerünk, Shihime-sama, megmutatom a veteményesünket.
- Azt hiszem ezek után egyedül is megtalálom a szobámat.
Mialatt mindenki elhadarta a mondanivalóját a következő jelenet játszódott le: Zero elengedte Yuukit, aki elesett, majd felállt, de rögtön arcon vágta egy plüssmaci. Az igazgató eközben becsukott szemekkel megfordította Shihimét és elkezdte kifelé tolni az ajtón, míg a lány egy apró mosolykezdeménnyel a száján engedelmesen hagyta magát kitolni a szobából. Az igazgató bevágta az ajtót és minden elcsendesedett.
- Milyen hamar felnőnek a gyerekek… - mondta a meghatottságtól könnyes szemekkel az igazgató
- Hát igen – Shihime odament hozzá és kedélyesen meglapogatta a férfi vállát, majd ellépett tőle és kicsit morcos hangon hozzátette – De attól még fáradt vagyok…
Kicsapódott az ajtó és megjelentek az immár teljesen felöltözött prfektusok. Még a karszalagjuk is fönn volt. Zero zsebre tett kézzel, nyugodtan állt, míg ezzel szemben Yuuki idegesen ugrált egyik lábáról a másikra és még véletlenül se nézett rá a jelenlévőkre. Megnézte a folyosó lámpáját, aztán egy kihelyezett növényt kezdett el vizsgálni, de a másik háromra véletlenül se nézett volna.
- Öhm… hihihi… Ez nem az volt aminek látszott…
Mindenki furcsán nézett a lányra előbbi mondatáért, de senki sem szólt semmit, így ismét Yuuki szólalt meg.
- Te biztos az új estis vagy. Szia. Engem Kurosu Yuukinak hívnak. ő meg Kiryuu Zero.
- Sziasztok.
- És téged hogy hívnak… senpai?
- Hiou Shihime vagyok.
Zero hihetetlen gyorsasággal kapta elő Bloody Rose-át és nyomta oda a lány fejéhez. Yuuki és az igazgató egyszerre kiáltottak felés mozdultak,hogy megállítsák a fiút.
- Zero ne csináld!
- Kiryuu-kun, rossz emberen akarsz bosszút állni!
- Állj. – szólalt meg végre Shihime is – Kiryuu Zero… Nem akarok neked semmi rosszat és anyám tettéről sem én tehetek. De ha megtámadsz, én védekezni fogok és elpusztítalak. Azért jöttem ebbe az iskolába, hogy tanuljak, semmi másért és örülnék, ha most már végre megmutatnátok a szobámat.
- Rendben…
Zero eltette a fegyverét, majd Shihimével a nyomában elindult. A Kurosu család döbbenten állt és valami olyasmin gondolkozhatott, hogy az „előbb lövök, de még utána sem kérdezek” Kiryuu Zero, a prefektus, a nappalis srácok megmentője, és nem utolsósorban a vadlovak megszelídítője hogyan vonulhatott csak így egyszerűen vissza. Még csak a falba se lőtt ijesztgetésképpen. Miután végre fölocsúdtak, utánuk rohantak.
- Várjatok meg minket!
Az igazgató közben rájött, hogy neki nem is kell elkísérnie őket, így lefékezett, elköszönt, csinált egy hátra kanyart és visszaszaladt a szobájába. A többiek csendben ballagtak tovább a Hold Pavilon felé. Már látták az épületet, amikor elértek a kapuőrhöz, aki halálravált arccal fogadta az érkezőket. Székét feldöntve rohant eléjük és hevesen hajlongva üdvözölte őket, vagy legalábbis Shihimét.
- Hiou-sama! Hallottam hírét érkezésének! Ó, Hiou-sama! Nyitom is a kaput! Nyitom!
- Köszönjük.
- Semmit sem kell köszönnie! Önnek soha!
A boldogságtól könnyes szemmel futott a kapuhoz és nyitotta ki azokat. Miután áthaladtak alatta, az őr addig integetett, amíg be nem léptek a kollégium épületébe.
- Ismered őt korábbról? - kérdezte Yuuki a vámpírlányt.
- Nem.
- Aha… értem. És tudod, hogy akkor miért viselkedett ilyen furcsán?
- Nem.
- Yuuki.
- Igen, Zero?
- Maradj inkább csöndben.
- De Zero! Undok vagy, tudod?
- Nem.
- Ah… feladom.
Yuuki előresietett, hogy ne is kelljen látnia szűkszavú kísérőit. Shihime magában jót szórakozott a jeleneten és óvatosan a fiúra nézett. Meglepetten vette tudomásul, hogy Zero is mosolyog. Elmélyülten gondolkozott, amikor a fiú föltekintett és találkozott a tekintetük. Shihime csak lassan fordította el a fejét. Azalatt a néhány másodperc alatt mindent kiolvasott a szemeiből. Ismerte a vámpírvadász klán tragédiáját. Hogyne ismerte volna? Talán ő volt az aki tényleg mindent tudott az esetről. Megállapította, hogy a fiú viselkedése elég kiszámítható. A még több fájdalom elkerülése végett a magányt választani… Ez a legrosszabb, amit az ember ilyenkor tehet és mégis a legkényelmesebb megoldás.
Senkivel sem találkoztak, valószínűleg már mindenki aludt. Shihime annyira fáradt volt, hogy a lábai magától vitték őt a két prefektus után, de semmit sem észlelt a külvilágból. Két napja és két éjszakája egy percre sem hunyta le a szemeit. Az elmúlt egy hét volt élete eddigi legzavarosabb hete. Még a Tanács tagjai sem voltak figyelemmel a származására, a tragédiák után egy nappal már a kérdéseikkel zaklatták. Egyszer még nagyon meg…
- Shihime-senpai? – Yuuki érdeklődve nézte a lányt. – Megérkeztünk.
Zero a falnak támaszkodott, becsukta a szemét és meg se mozdult. Yuuki egy zsebeiben kotorászott, majd egy kis idő múlva egy kulcsot húzott elő. Kinyitotta az ajtót, azután félreállt és előreengedte a szoba új tulajdonosát.
- Itt hagyok egy órarendet az asztalodon. – mondta Yuuki és letette a papírlapot.
- Rendben.
- Iskolai egyenruhát találsz a szekrényedben. Én, vagyis mi most megyünk. Szép álmokat.
Yuuki kihátrált a szobából és becsukta az ajtót. Shihime megállt középen és megnézte új lakhelyét. Nem volt túl nagy, mindössze egy ágy, ruhásszekrény, üvegvitrin, asztal, többféle ülőalkalmatosság és könyvespolcvolt benne. Ezen kívül egy ajtó nyílt a fürdőszobába, ami szintén csak közepes nagyságúnak mondható el. Shihime levetkőzött, a ruháit az egyik székre dobta és fölvette a hálóruháját. Ledőlt az ágyára és a kimerültség miatt hamar el is aludt.
Mikor felébredt nagyon frissnek érezte magát. Lerúgta magáról a takaróját, egy nagyot nyújtózkodott, majd átfordult a másik oldalára. Ijedtében egy aprót sikkantott és azonnal visszahúzta magára a takaróját. Az ágya mellé oda volt húzva egy szék és azon ott ült Kuran Kaname, személyesen. Shihime eddigi életében kétszer találkozott a fiúval, de akkor még mindketten kisebbek voltak. Egyszer, Shihime nagybátyjának és nagynénjének a temetésén, másodszor Kaname szüleinek a temetésén. Ahhoz képest, hogy rokonok, nem nagyon jártak össze nagy családi ebédekre. Rokonok, ugyanis Kaname nagyszüleinek a testvére Shihime apja volt. Apjának nem volt jó kapcsolata a testvéreivel, ezért nem is találkoztak a házassága után soha. Hozzáment Hiou Shizukához és élte a saját életét. Persze az az élet csak a pénzről és hatalomról szólt. Shizukával kezdetben állandóan csak veszekedtek, később már ennyire sem méltatták egymást. Ezen Shihime születése sem változtatott semmit. Aztán négy évvel ezelőtt Shizuka elvetette a sulykot; egy másik férfi miatt megölte a Kiryuu család két tagját, egyik fiukat magával vitte, a másikat pedig vámpírrá tette. Ezt már férje, Kuran Kyouya sem tűrhette el és száműzte feleségét. Shihime azóta apjával élt egészen négy nappal ezelőtt-ig. Ugyanis, Kiryuu Ichiru beállított a kúriába fényes nappal és álmában leszúrta Kyouyát, akinek még annyi ereje volt, hogy megölje a fiút. Néhány órára rá kapta a hírt Shihime, hogy anyját megölte Kiryuu Zero. Sosem szerette különösebben a szüleit, sőt. De így egyszerre sokkhatásként érte a haláluk híre. Tudta magáról, hogy jelenleg képtelen lenne apja helyébe lépni, így mikor tegnap este Kurosu Kaien fölhívta telefonon az iskola ügyében, rögtön igent mondott. Apja cégeit ideiglenesen rábízta a volt tanácsadójára és már indult is. Jelen pillanatban ez a legtöbb, amit tehetett. Igaz, apja temetésére nem jött el, de itt most újra találkozott Kanaméval.
- Rég találkoztunk, Shihime.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
