1.fejezet

  2008.06.08. 15:23

1. fejezet

Egy hangos dörrenés rázta meg az eget, majd vakító villám szelte ketté a sötét felhőket. Zuhogott az eső, mindent elmosva az útjából. Csak egy ódon, nagysága miatt már-már kastélynak nevezhető épület állt mozdíthatatlanul és biztosan a félhomályban. Gyönyörű kertje vaskerítéssel volt körülvéve, hogy ne tudjon senki illetéktelen behatolni az iskola területére. Ugyanis a méltóságot sugárzó építmény a Cross Akadémia volt. Az iskolához vezető út mellett a fák takarásában egy fekete limuzin állt. Titkos helyükről tökéletes volt a rálátás az útra, de őket senki sem láthatta. Hirtelen egy másik, szintén fekete és szintén drága autó gördült a kapu elé. Még le sem állította a motort, mikor elölről kipattant egy fekete öltönyös férfi és kinyitotta a hátsó ajtót, fölé tartva egy esernyőt. A kocsiból ráérősen egy lány szállt ki. Hosszú fekete haját egyszerűen kiengedve hordta, világítóan zöld szemeivel egy pillantással fölmérte a helyet, ahova ért. A testőr gyorsan becsukta az ajtót és az esernyőt tartva hangtalanul elindultak a kapu felé. Mikor odaértek az minden figyelmeztető jel nélkül elkezdett kinyílni. Elindultak befelé és egy perc múlva eltűntek a tekintetek elől. A kapu becsukódott és a lányt szállító autó megfordult, majd elhajtott. Amilyen hirtelen megérkeztek, olyan hamar tűntek el, csak a csendet hagyva maguk után. Még így is alig lehetett hallani a megbújó autóból kiszűrődő hangot.

- Hát megérkezett…

 

A lány gondterhelt arccal sétált immár egyedül a sötét folyosókon. Rengeteg gondolat kavargott a fejében, jó és rossz is, de próbált visszaemlékezni a megadott útvonalra. Befordult jobbra, majd balra, ezután lépcsősorokon ment fel, míg végül elért céljához, az Igazgatói Irodához. Hátrasimította haját, elrendezte ruháján a redőket, vett egy mély lélegzetet és mikor felkészültnek érezte magát, bekopogott. Semmi válasz. Újra megpróbálta. Érezte, hogy sikerrel járt, mert mozgást érzett odabentről, és pár pillanat múlva már nyílt is az ajtó.

- Shihime-sama! Úgy örülök, hogy épségben megérkeztél! Gyere-gyere!

Shihimének megszólalni sem volt ideje, az igazgató már le is nyomta az asztalával szembeni székre, ő maga pedig lehuppant megszokott helyére. Egy ideig még így, csöndben ültek, de hamarosan az igazgató arcáról is eltűnt a mosoly és most már komoly arccal méregette a vele szemben ülő lányt. Váratlanul nagyot sóhajtott és megszólalt:

-         Nézd. Nagyon sajná…

-         Ne. – szakította félbe. – Hallottam már elégszer. Inkább térjünk a tárgyra.

-         Nos, rendben. – dőlt hátra székében az igazgató – Szeretném, ha az iskola Esti Tagozatába járnál.

Csend.

-         Itt vagyok, nem? – kérdezte kissé türelmetlenül a lány.

-         Persze-persze. El kéne olvasnod az iskola szabályzatát és be is kéne tartani, természetesen. Ezen felül szeretném, ha a többi társaddal, hogy is mondjam, kedvesen viselkednél.

-         Rendben. Ennyi?

-         Egyelőre.

-         Akkor… - állt föl székéből – lepihennék, ha lehet. A csomagjaim megérkeztek már?

-         Igen, a szobádban van minden. Jut eszembe! Iskolánk békéjét elősegítendő két prefektus vigyáz a rendre. Menjünk, bemutatom őket, és ők majd elkísérnek a szobádba.

Az igazgató vezetésével elindultak a prefektusokhoz.

-         Minden bizonnyal a szobájukban kell lenniük, hiszen mindjárt hajnalodik. – szólt hátra a válla fölött Shihimének.

-         Ezért kéne sietni.

-         Igen-igen. Oh, itt is vagyunk.

Megálltak egy ajtó előtt, amin névtábla hirdette, hogy a szoba Kurosu Yuukié és még egy lányé. Shihimét nagyon érdekli milyen a valóságban Yuuki, hiszen sokat hallott Kurosu Kaien örökbefogadott lányáról. Az igazgató bekopogott, de nem várt választ, rögtön bement. Shihime óvatosan követte, de csalódottan vette tudomásul, hogy a szoba teljesen üres. Ez valószínűleg feltűnt az igazgatónak is.

-         Nem tudom, hol lehet. Ilyenkor már itt szokott lenni. No, nem baj. Nézzünk be Zerohoz, hátha ő tudja hol van.

Így ismét elindultak, egyenesen át a fiúk kollégiumába. Shihimének kezdett elege lenni a sok lépcsőből, fáradt volt, aludni akart és legszívesebben leordította volna a fejét az előtte haladó férfinak, de egyelőre türtőztette magát. Ahhoz ő túl jól nevelt volt. Sok lépcső, mégannyi folyosó elhagyásával ismét megálltak egy ajtó előtt. Kiryuu Zero. Shihime nem csodálkozott azon, hogy a nevezetes fiú egyedül lakik a szobában, ha olyan, mint az ikertestvére… Az igazgató ismételten bekopogott és már léptek is be, de rögtön megtorpantak az őket fogadó látványtól.