Egyensúly by Natsuki

6. fejezet

„- De attól, hogy még nem mehetek haza, Kagomén keresztül üzenhettem volna legalább a szüleimnek! Áhh… Mindegy…

-         Csak nem akartam, hogy…

-         Felejtsük el… De van itt valami… „

-     Kérhetek tőled valamit? – nézett a lehető legszebben Inutaishoura

-     Az attól függ, hogy mit.

-     El tudsz vinni a fiadhoz? Most?

-     Igen, de nem várhatna még is…

-     Nem.

-     Nem hinném, hogy egy üzenet ennyire fontos legyen, hogy nem várhat még néhány napot.

-     Milyen üzenet? – nézett értetlenül Ayumi

-     Amit a szüleidnek küldesz, az előbb mondtad.

-     Jaa… Másért akarok találkozni Kagomével. De hidd el, fontos dologról van szó.

-     Rendben. – sóhajtott – Menjünk.

Majd felkapta a lányt, és szellemgömbbé változva elrepültek. Ayumi megbabonázva figyelte az alatta elsuhanó tájat. Ült már repülőgépen, de az teljesen más volt. A gömb megvédte a széltől, és olyan éktelen zajt sem csapott, mint a modern közlekedési eszköz. Nyugatra nézve dombokat és egy folyót látott, míg ők épp az erdő felett szálltak. Ekkor viszont elkezdtek gyorsulni, és táj elmosódott, óriási sebességgel hagytak maguk mögött mindent. Ugyanolyan hirtelen, mint ahogy nekilódultak, szálltak le percek múltán a földre. Letette a lányt, amit kissé nehezen viselt szegény, és két jobbra-balra dülöngélés után hátsófelére érkezve tottyant a homokba. Mikor Ayumi felnézett, egy különös társaságot látott, akiket meglepett a két személy érkezése. Legalábbis az arcukra kiült döbbenet, és a félbehagyott mozdulatok láttán erről árulkodott. Először egy piros kimonót viselő fiú ocsúdott fel.

-         Apa?

-         Igen, nos szeretnék bemutatni nektek valakit. – egy határozott mozdulattal felrántotta a lányt a földről – Ő itt Ayumi. A jövőből került ide, mint ahogy Kagome is. Vagyis nem egészen, mivel ő nem tud visszamenni.

-         Szia! – ugrott fel egy iskolai egyenruhát viselő lány. – Én Kagome vagyok, a szerzetes Miroku, ő ott Sango, a macskája Kirara, a rókaszellem Shippou, és – itt vett egy nagy levegőt – a mogorva félszellem Inuyasha.

Kagome odahúzta magukhoz, leültette, és elmeséltette, hogy pontosan hogyan került ide. Miután elmondta, mindenki beszámolt, hogy személy szerint ők maguk épp miért üldözik Narakut, majd miután végeztek, és egy kisebb sokkhatás után ( Hát… nos…igen… Miroku akciói gyermekvállalás szempontjából még hagynak kivetni valót magukból…) a lányok felszedelődzködtek, és elindultak fürödni egyet. A közelben volt egy kis onsen, melynek kellemesen meleg vizében nyugodt körülmények közt kinyújtóztathatták tagjaikat, Ayumi számára pedig ideális hely volt jövetele valódi okának elmondására.

A fürdőzés, és a szerénynek nem nevezhető instant tészta adag után Inutaishou jobbnak látta elindulni, így búcsút intettek a csapatnak, és elkezdtek visszarepülni valódi útitársaikhoz. Mikor odaértek, leszálltak, rögtön egy dühös hang ütötte meg a fülüket. Sesshoumarutól.

 - Remek. Ha ilyen hamar bátorkodtatok visszatérni, akár el is indulhatnánk! – és egy hatásos hirtelen megfordulással a tettek mezejére lépett. Yaken, AhUnt, Rin pedig Ayumit maga után húzva követték a szellemet. Inutaishou légiesen odaröppent fia mellé, s folytatták útjukat.   

Mindenki némán ment; Sesshoumaru amúgy is hallgatag, Yaken ismerve nagyurát ilyen dühösen, inkább meg se szólalt. AhUn, ha akart se tudott volna beszélni, Inutaishou a környéket figyelte, Ayumi a nap eseményein gondolkozott, ami látszott is rajta, Rin pedig a helyzetet látva, inkább nem is próbálkozott. Így hát csöndben tovább ballagtak, amíg…

-         Inutaishou nagyúr! Öröm újra látni!

-         Áá! Egy beszélő hód! – puff

Nos, igen. Mindez másodpercek alatt történt. Az egyik bokorból kiugrott egy hód, aki vélhetőleg szellem volt, ugyanis egy kedves üdvözlő mondattal köszöntötte a híresen kedves tartományurat. Igen ám, de. Az efféle jelenetekre sajna főhősnőnk nem készült fel, és mivel a kis puha bundájú, simogatni való, aranyos élőlény szerencsétlenül a lány közelében ugrott ki, aki reflexként kiáltásával egyidejűleg „arrébb” rúgta őt, ezért a kis pára felkenődött egy fára. Ezután a tragikomikus jelenet után, halálos csend volt, majd Rinből kitört a nevetés, és még AhUn is behatárolhatatlan hangokat hallatott. Ayumi, a helyzet súlyosságára döbbenve odaszaladt a hódhoz, és sűrű bocsánatkérések közepette felsegítette.

-         Jaj! Annyira sajnálom! Nem akartam! Bocsi, bocsi, bocsi, bocsi… Jól vagy?

-         Persze… Semmiség… - válaszolt fejét fogva, támolyogva az áldozat.

A kisebb közjáték után, mikor a hód elment, és Rin is visszanyerte önuralmát, továbbindultak.

                                                         ***

2 nap telt el a mindenki számára emlékezetes nap óta, és semmi sem történt. Semmi érdekes nem történt, minden a megszokott módon ment; a lányoknak elege lett Yaken megjegyzéseiből, ezért fogták, és beledobták őt a folyóba; Sesshoumaru és Ayumi pedig keservesen ordítottak (persze csak magukban), amiért szerelem helyett látszólagosan utálniuk kellett egymást. Tehát. Szokás szerint mentek az ösvényen, amikor a két kutyaszellem megállt, a fiatalabbik dühös, míg az idősebbik boldog kifejezéssel az arcán. Hogy, miért dühössel, azt rögtön megtudhatták:

 - Jön az a szánalmas kis korcs…

 - Ne beszélj így az öcsédről!

Már oda is ért beszélgetésük tárgya, és Ayumihoz lépett.

-         Nesze – tartott fel bal kezével egy zacskót. – Ezt Kagome mondta, hogy hozzam el neked. – nyomta a lány kezébe a csomagot, és biccentve egyet apjának, már el is ugrott.

-         Köszönöm! – kiabált utána címzett

-         Mi van benne? – jött oda hozzá rögtön Rin.

-         Öhm… Nem fontos. Szerintem menjünk tovább.

Úgy is tettek. Mikor pedig este tanyát ütöttek, Ayumi elment, és furcsa kifejezéssel az arcán tért vissza, amit rögtön eltüntetett, és lehuppant a kislány mellé vacsorázni.

                                                  ***   

Arra ébredt, hogy valami hihetetlen erővel rántja fel a földről, és rakja le odébb. Ahogy fölült Rint látta meg maga fölé hajolva.

-         Ayumi! Naraku szellemeket küldött ide, és a nagyúrék harcolnak ellenük, de azt mondták, hogy mi maradjunk itt, mert veszélyes lenne ott nekünk, és… - ekkor hirtelen egy fa szerű csáp tekeredett Ayumi derekára, biztos fogást talált, és elrántotta a lányt, majd még azzal a lendülettel felszállt a magasba. Ayumi próbált úgy fordulni, hogy rálásson elrablójára, mikor pedig ez megtörtént, halálra vált arccal nézett farkasszemet egy jóképű férfival, aki nagyon hasonlított a többiek által leírt Narakura… Túlságosan is hasonlított. Hirtelen fordult vissza társai felé.

-         Sesshoumaruuuuuu!!! Neee!

-         Már késő… Sesshoumaru… Inutaishou… Rin… Mind eltűntek a szemem elől… Nem… Ne… Miért pont most? Sesshoumaru…