Bűvöletben

A Világhódítás Kardja

By: Mido

17. rész

-               Inuyasha! – szaladt a lihegve kardján támaszkodva pihenő félszellemhez Kagome.

-               Hagyj. Menj vissza… - alig fejezte be mögöttük is leomlott a sziklaszirt egy része.

-               Inuyasha, nézd! – suttogta a lány iszonyattól reszkető hangon.

Mindketten a felnéztek.

Seya hangosan zihálva ült a földön. Sebesült karja mozdulatlanul pihent ölében, a belőle folydogáló vér, vörösre festette ruháját, majd lassan csöpögni kezdett a kövekre. A Sou'unga rettentően jól szórakozott, élvezte, ahogy a kétségbe esés kiül a lány arcára. Seyako nehezen kapott levegőt, és a fájdalom a karjából lassan kezdett szétáradni tagjaiba.

A fölé tornyosuló pokol démon lassú mozdulattal a magasba emelte kardját, várt mire a pengéből sziszegve előcsapott az éjfekete sárkány alak, körbe tekergőzve a pengét, majd az előttük ülő lányra nézett. A kard megmozdult, Seya nem bírta ki, összeszorította ajkait, hogy még véletlenül se sikoltson, szemeit lehunyta.

A Sou'unga lecsapott, de végül félúton csengve megállt. Meglepett, örömteli moraj futott végig a távolból figyelők sorain. A lány még csukott szemhéjain át is érezte, hogy közvetlen az orra előtt két hatalmas erő feszül egymásnak, majd Inuyasha távoli kiáltására felpillantott.

- Sesshoumaru… - kiabálta a hanyou, még is hangjából megkönnyebbülést lehetett kihallani.

Seya felnézett, és csak a két egymásnak feszült alakot látta. Az inuyoukai egy pillanatra rá tekintett, majd összehúzta szemeit és ellökte a Sou'ungát, de még menet közben utána vágott. A csata hírtelen új lendületet vett.

Inuyasha a levegőbe lendült, és átugorva Kagométól, már a támadásra koncentrált. A kard észre véve őt, azonnal megidézett egy következő Gokuryuuhát, de nem tudta elküldeni. Zölden égő energia ostor csavarodott a pengére, elrántva azt, hogy ne tudja célba venni az érkező félszellemet. A testvérek pillantása egy pillanatra találkozott, a hanyou elvigyorodott, míg a taiyoukai csak aprót bólintott, és megfordult.

Inuyasha neki támadt a Sou'ungának, míg a bátyja könnyedén Seya mellett termett. Lehajolt a lányhoz, ki kíváncsi még is hálás szemekkel pislogott fel rá.

-               Ostoba lány, ki engedte, meg hogy megsebesülj… - szólalt meg a férfi, majd ölbe kapta a lányt és a csatatér egy távolabbi pontja felé indult, hogy biztonságba helyezze.

Alig tettek meg pár métert, egy eltérített Szélborda zúgott el mellettük, kis híján telibe találva őket. A mögöttük tornyosuló épület roncs a támadástól megingott, majd hangos robajjal összeborult. Sesshoumaru igyekezett kikerülni a fojtogató porfelhőből, amiben semmit nem láttak. Csak szerencséjén múlott, hogy a következő pillanatban ki tudott kerülni egy másik Szélbordát, miközben fogadkozott apró darabokra tépi öccsét, ha ezen túl van. Aztán a kavargó szürkeség mögöttük maradt, ahova értek onnan már csak apró bolhácskáknak tűntek a távolban harcoló ellenfelek. A szellem lerakta a lányt, majd szemében zavarral ránézett.

-               Mit tettél velem? – kérdezte.

-               Ne félj, semmi baj sem lesz.

-               Nincs egy ép, tiszta gondolatom. Mit tettél velem? – kiabált rá a férfi.

-               Estére mindent megértesz. Most rossz lehet, de felejts el mindent és csak a harcra koncentrálj.

-               Nem tudok. Olyan mintha két személy emlékei lennének a fejemben. Átkozott egy érzés.

-               Sesshoumaru, ígérem mindent elmagyarázok, ha ezt túl éljük. – nézet fel rá a lány, majd rémülten felsikított – Vigyázz!

A démonnak ép hogy maradt ideje megfordulni, és a Toukijinnel hárítani a csapást. A Sou'unga elégedetten felnevetett.

- Mi történt veled Sesshoumaru? Mi közöd neked egy halandó nőhöz?

A két kard összefeszült, tulajdonosaik minden erjükből próbálták hátranyomni a másikat. A Sou'unga váratlanul rózsaszín fénnyel égni kezdett, mire a Toukijin pengéjét pattogó szikrák járták át.

- Nem tudod uralni a Sou'ungát. Ne is próbálkozz! – szólalt meg a kard, mire a szellem hátra ugrott.

Inuyasha abban a pillanatban közéjük vetette magát. Rettentően koszos volt, arcát és kezeit zúzódások és horzsolások ezrei borították. Hírtelen közbe lépése egy percre meghátráltatta a pokol démon, majd keményen egy közeli sziklához vágta a hanyout.

Sesshoumaru dühösen pillantott le a kezében sistergő kardra, majd magában dohogva eltette azt. Ekkor vette csak észre, hogy a Sou'unga már mögötte van, és Seya felé közeledik.

Egy mozdulattal köztük volt és ököllel verte vissza a lecsapni készülő pengét, miközben karmaival támadt a kardra. Inuyasha dühödt ordítással ismét közeledett, úgy nézett ki nem hajlandó feladni.

- Kölyök, mit szólsz ehhez? - A Sou'unga felemelte pengéjét, s örvénylő kavargó szelet idézet.  A szélgömbben, lila szín energia alakult ki, majd a kard az újabb Pokolsárkányát ismét Inuyashára küldte.

-               Bakeryuuha! – ordította a félszellem, ám a Gokuryuuha könnyedén félre lökte az ő támadását – Micsoda? – lepődött meg a fiú és a Tetsusaigát a földbe döfte, miközben testét elnyelte a forgatag.

-               Inuyasha! – kiáltott fel rémülten Kagome, mire Seya a lányra nézett.

Nem voltak egymástól mesze, csupán annyi választotta el őket, hogy Kagome nem a magasba szökött hegyen, hanem egy a külső részhez tartozó kitüremkedésen állt. Seyako néma csodálattal nézte a lányt, ki ott állt a nyitott Alvilág felett és félelemnek nyoma sem volt arcán. Egyedül aggodalom látszott szemeiben, ahogy az örvényben próbálta megtalálni a félszellemet.

Sesshoumaru eközben újra támadt.

Jaken mozdulatlanul figyelte a harcot, épp úgy ahogy a többiek is Saya akadályán belül. „Még Sesshoumaru-sama számára sem jók az esélyek.” – szorította össze apró kezeit.

-               Az a Gokuryuuha ereje volt? – vakargatta ősz halántékát Totosai, de közben le nem vette szemeit a harcról.

-               Mivel a Tenseiga és a Tetsusaiga is mellette van – találgatott Saya – A Sou'unga talán nem tudja szabadjára engedni az összes erejét.

Inuyasha fél kézzel kapaszkodva lógott le a csatatér szikláinak széléről, nagy erőlködéssel lassan ismét feltornázta magát a párkányra.

-               Inuyasha… - Kagome újra mondani akart valamit, de a hanyou hírtelen talpra szökkent és rohanva elindult a csatázók felé.

-               Nesze! – csapott le a Sou'ungára, mire az megdühödve a testvérekre pillantott.

-               Mindkettőtöket a pokolra küldelek! – emelte magasba a pengét a pokol démon, majd ellökte magát a földtől és már csak magasan a levegőben állt meg.

A kard előtt örvénylő rózsaszín gömb jelent meg, és azt a két kutyaszellem felé küldte. Sesshoumaru tétovázás nélkül taszította félre öccsét.

- Útban vagy. – szólt rá, kezét a Tenseiga markolatára szorította miközben testét elnyelte a Pokolsárkány örvénye.

Inuyasha hitetlenkedve hördült fel, miközben Kagome és a többiek riadtan figyelték pusztító támadást.

-               Sesshoumaru-sama! – kiáltotta Jaken kétségbe esetten.

-               Sesshoumaru-sama…- suttogta Rin, remegő hangon.

A támadás egyhelyben forgott, hatalmas port kavarva, majd halványulni kezdett és elült. Hírtelen maradt néma csend a küzdőtéren.

- Sesshoumaru! – sikított fel Seya, majd minden erejét összeszedve felemelkedett ültéből, és sebesült karját szorítva elindult a hely felé, ahol az előbb még a Pokolsárkány tombolt.

A kavargó por lassan ült el, ám ezután megkönnyebbül sóhaj futott végig a feldúlt tájon. A démon fél térdre ereszkedve lihegett, miközben a Tenseigába kapaszkodott. A kardot mélyen a földbe döfte, de a legérdekesebb az volt hogy a penge kéken világított.

- Sesshoumaru! – rogyott össze mögötte a lány, mire a szellem erőtlenül hátra tekintett. 

-               Hála istennek Sesshoumaru-sama jól van! – kulcsolta össze kezeit Jaken botján, miközben szemiből patakban folytak a könnyek.

Most az egyszer megkönnyebbülésén az egész társaság osztozott.

-               Úgy tűnik, hogy gyorsan megmentette magát a Tenseiga akadályával. – összegezte a történteket Miyouga.

-               Hé, Miyouga… Te nem Kagoméval voltál? – kérdezte a bolhától a vén szellem fegyverkovács.

-               Oh… nos…- a bolha fején sűrűn verejtékcseppek kezdtek csillogni.

-               Számomra úgy tűnt, mintha Sesshoumaru megmentette volna Inuyashát! – nézett Miroku a szellemirtó lányra.

-               Hai. – bólintott Sango, de látszott rajta még mindig az események hatása alatt van. 

A Sou'unga ismét a magasba lendült, s újabb Pokolsárkányt kezdett megidézni.

- Tűnj innen! – emelkedett fel még mindig zihálva az inuyoukai, hátra sem nézve a mögötte könnyáztatta arcú nőre.

Ám a támadás ezúttal Inuyashát vette célba, mire a hanyou keményen a talajba vágta kardját. Repedések futottak végig a földön, sárga fénnyel ömölve ki, majd csapódtak a pörgő rózsaszín gömbbe.

-               Nem változott át Bakeryuuhává! – rémült meg a félszellem.

A támadás közeledett majd elnyelte a fiút, s csak annak fájdalmas ordítását lehetett hallani, míg a sárkány el nem ült. Ekkor magasan kidobta a fél démont, aki nyekkenve ért földet.

- Inuyasha! – lépett a szakadék széléig Kagome, de a széteső támadás utolsó darabkája a feje mellett húzott el, majd csapódott egy sziklába.

A fiú nem mozdult, hasán feküdt a köveken. Barátai rémülten próbálták meglátni, lélegzik-e. A Sou'unga felnevetett.

- Érzed a gyengeséged félig szellem? Majd elfordult a mozdulatlan testtől – Sesshoumaru, most te következel. – jelentette be.

A démon harcállást vett fel, egy pillanatra háta mögé tekintett Seyára, majd csodálkozva hallani vélte öccse rekedt hangját.

- Még nincs vége. – a hanyou lassan remegve próbált feltápászkodni – Mondtam neked. Mivel emberi vért örököltem, nem adom fel olyan könnyen. – kiabálta immár állva a Sou'ungának.

A kard gúnyosan felkacagott, majd pengéjén lila fény villant. Süvöltve váltak ki belőle a Pokolsárkányok, undorító pofájukat kitátva, prédára lesve. Szél támadt a kard körül, mi lassan sűrűsödni kezdett.

- Akkor itt az idő, hogy biztosan leszedjelek! Menj a Pokolba azzal az ember lánnyal együtt! – a kard pengéjének csúcsában vakító fény lobbant.

- Nem számít hogyan, de eltérítem a Bakeryuuhámmal! – emelte maga elé a Szent Kardot Inuyasha.

Odalent a holtak menetelve kapaszkodtak a felszín felé, Saya akadályán belül, a megfáradt kis csapat minden reményét a küdöknek szentelv figyelte az előkészületeket. Minden arcon feszült várakozás ült, csendesek voltak, s próbálták nem elveszíteni a reményt.

A fényesség hamarosan alakot öltött a Sou'unga pengéjén, és a kard felkiáltott, mély zengő hangján:

- Gokuryuuha! – hatalmas mindent leromboló támadás csapott ki a fegyverből.

- Menj. BAKERYUUHA! – ordította Inuyasha minden erejéből.

Teste körül áramlani kezdtek a szelek, majd ahogy fegyverét a földre csapta abból kirobbant a vízszintesen forgó Ellenhullám. A két támadás egymásnak feszült, széleik összesimultak.

-               Baka, nem győzhetsz le engem CSAK a Tetsusaigával! – nézett rá szánakozva a Sou'unga – Nem számít milyen keményen próbálod, a túlvilág elnyeli ezt a világot!

-               Fogd be! – kiáltotta vissza a hanyou, de közben testét hátra tolta a támadás szele – Van valamim, amit meg kell védenem! Így sosem adom fel!!!

Sesshoumaru, és mögötte lassan lábra álló Seya némán figyelték a fiút, s hallgatták minden szavát. A lány tekintete Kagoméra siklott, felfedezve arcán a meglepetés és öröm kifejezéseit. Tekintete lassan visszatért az öccsét figyelő nagyszellem arcára. Sóhajtva mellé lépett, miközben továbbra is a démon arcát figyelte.

-               Azt hiszem most meg fogunk halni, de… - kezdte suttogva – Szeretném, ha tudnád, hogy én nagyon… én sajnálom, hogy…

A férfi rá nézett, némán figyelt a lány koszos arcát, melyen függőleges csíkokat hagytak a lepotyogó könnyek, és próbált meglátni valamit a nő szemében, valamit amit már régóta keresett. Emlékképek törtek rá, ahogy a védtelen, csupán őrá számító lányt nézte.

„- Van valamid amit meg akarsz védeni?” – kérdezte az emlékben apja, utolsó beszélgetésük alkalmával.

Újra a lány szemébe nézett. Alig látott benne félelmet, csupán valami számára felfoghatatlan dúló érzelem tükröződött a ragyogó kék szempárban. Újra emlékek rohanták meg, de ezek már másmilyenek voltak.

„Sesshoumaru-sama” – hallotta Rin édes hangját, ahogy könyörög, kér, vagy éppen csak beszél, miközben a kislányhoz fűzött emlékei kavarogtak fejében. Aztán Jaken jutott eszébe, ki már hosszú évek óta kitartó, hűséges szolgája volt. Jaken amint megvédi Rint, ahogy megpróbálja jobb belátásra téríteni Aunt, ahogy okoskodva mesél a virágot szedő kislánynak, ahogy nagy dülledt és még is hűséges szemeivel rátekint – „Sesshoumaru-sama”.

Újra a mellette álló nőt látta, de ezt a képet is hamarosan emlékek váltották fel. Újra látta első találkozásukat, ahogy a lányt a torkánál fogva felemeli, aztán a palotában történtek. Mikor ismét találkozott vele a fürdőben, az az első mindent elsöprő gyengéd érzés. Aztán a veszekedés, majd amikor megtalálta a lányt a szamurájok közt. Az éjjel mikor, ahogy kinyitott a szemét azt látta, hogy a nő az ölébe ül, és a fülébe súgja: „- Megvédelek mert fontos vagy nekem!”. Az első csók, mikor Isten tudja mitől vezérelve magához ölelte a lányt. Aztán a vándorlás, a folytonos viták, veszekedések. A düh, amit nem tudott magáévá tenni sokáig, folyamatosan megbocsátott Seyának minden dolog kapcsán. Aztán a Yokosenónál töltött éjszaka, ahogy a nő közel hajol hozzá és megcsókolja. A másnap reggel, ahogy arra ébred, hogy ott alszik vele, a karjai közt békésen és ártatlanul. Majd amikor a kútnál álnak és a nő angyalian rámosolyog: „- Bízol bennem?”

Hajukat, ruhájukat tépte a támadás szele, miközben újra hallotta a lány hangját.

„- Meg foglak védeni, mert fontos vagy nekem!” – de közben Seya valójában is megszólalt.

-               Én félek… - suttogta, ahogy a tombolva növekvő, feléjük is közelítő Gokuryuuhát figyelt – Nem hittem hogy kétszer is tudok félni a haláltól…

Sesshoumaru kezei megremegtek. Emlékezett, ismét emlékezett arra a napra. A Misimai palota romja, ahogy Aya zokog, és ő nem bír megmozdulni. Milliónyi hallott, de már későn jött. Már lobogott a máglya, mikor megpillantja a rajta fekvő holt testet. A lány arany haján megvillan a tűz fénye, testét körbe nyalják a lángok. Hallja a saját távoli üvöltését, majd már csak a vörös köd emléke marad. Ahol áll mindenki halott. Valaha fénylő, gyönyörű város, a Kvantó székhelye állt itt. A síkság melyen körbe tekint tele van holttestekkel, ahogy magára néz karjai könyékig véresek. Ő tette. Igen ez volt az ő bosszúja…

„- Van valamid, amit meg akarsz védeni?” – visszhangzott egyre csak apja hangja fejében, miközben a közeledő Pokolsárkányt nézte

-               Azt mondod, hogy valami, amit meg akarok védeni? – kérdezte maga elé pillantva szellem, mire Seya összerezzent.

Egymásra néztek, miközben a Tenseiga már megállás nélkül remegett a démon kezében.

-               Nem fogom hagyni, hogy még egyszer meghalj! – Sesshoumaru arany szemeiben elszántság tükröződött, de közben ismét apja szavait hallotta…

Inuyasha feje fölé emelte az Agyarat, majd minden erejéből a szélbe vágta. Újabb hihetetlen erejű Örvényhullám jött létre a penge nyomán, a hanyou minden erejét bele adva. Sesshoumaru megszorította a Tenseigát:

-               Minden estre… én Sesshoumaru, nem védek SEMMIT! – Apám – tette hozzá gondolatban.

Meglendítette a kardot, miközben utolsó szavai kiáltássá erősödtek. A Tenseigából kék villámok törtek elő, végig dúlva a földet, majd oldalról beleolvadtak Inuyasha Bakeryuuhájába.  A két támadás eggyé vált, hömpölyögve száguldott a Sou'unga felé.

-               Mi? – lepődött meg a pokol démon.

Aztán már nem tudott tenni semmit sem, a hatalmas erő eltalálta és elolvasztotta testét. Ahogy a két támadás együttesen megtette hatását, és rombolni kezdte a Sou'unga minden művét, majdhogy nem csend keletkezett. A furcsa test melyet a Sou'unga készített magának darabjaira esett, majd a kardban rejlő gonosz démon ordítva pusztulásnak indult.

-               Igen! – kiáltotta Inuyasha, amint figyelte, hogy egyesült támadásaiknak örvénye, lecsap a mélybe, visszanyomja a feltörekvő zombikat, és bezárja a Sou'unga nyitotta utat.

A támadás egy másik része, mely a pokoldémonnal is végzett egészen az égig felcsapott, majd lassan nyelni kezdte a mélyfekete, hideg viharfelhőket. Ahogy a felhők fogytak azzal együtt süllyedni kezdett a mélybe, miközben a sziklák hangos robajjal alá kezdtek hullani.

- Kagome – kiáltotta a hanyou, és futtában felkapta a lány, hogy vele együtt elhagyja az ingatag talajt.

Sesshoumaru és Seyako az utolsó pillanatokig némán álltak, figyelték az eseményeket. A lány lassan a férfira emelte tekintetét, szemeiben ismét könnyek csillogtak. A démon ránézett, mire a nő megszólalt:

-               Azt hiszem apád, most büszke lenne rád. És én is az vagyok!

A taiyoukai bólintott, majd könnyedén egy kézzel felkapta a lányt, de az tiltakozott.

- Várj!

Seya mély levegőt vett, lehunyta szemeit és kezeit ökölbe szorította. Testét halványkék fény járta át, majd a lány elmotyogott pár halk szót, mire az aura már nem csak őt hanem a még mindig pusztító támadást, a magasban lebegő Sou'ungát és Sesshoumarut is körül ölelte. Ahogy felnyitotta lobogó szemeit, minden megállt körülöttük.

-               Mit csinál? – kérdezte Sango a többiektől.

-               Talán megállítja az időt. – vélte Saya.

-               Seyako-san uralja az időfolyását… - kotyogott közbe Jaken, mire minden szem elkerekedett. 

Folytatás következik…