Az ének hatalma

By: Naga&Yilsrana

Annen a tó partján ült, és énekelt, mint mindig.

Közben a völgyet ragyogó napfény sütötte be.

Igen… a völgy, ahol Annen élt, még sosem tapasztalta a hideget.

A tündér hatalma tett róla, hogy a völgy sose ismerhesse a fagyot, a telet.

Hosszú, szürkészöld hajába bele-belekapott a hűs szellő. A tó kék vizén hattyúk úsztak, fejüket kecsesen forgatva. Annen hangja leginkább ezüstcsengettyűk hangjához volt hasonló. A dallam… valami földöntúli békét fejezett ki. A tóparton virágok sarjadtak ki, és bontották szét harmatos szirmaikat. Úgy tűnt, ezt a határtalan békét semmi nem törheti meg.

Annen hirtelen felkapta a fejét, majd felállt.

Egy sérült mononoke közeledtét érezte meg.

Annent ez meglepte, hisz a völgyben szellem még sosem járt. Most pedig egy sebesült szellemet sodort hozzá a szél. Tétovázva elindult arra, amerre látogatóját sejtette. Néhány centivel a föld felett lebegett, úgy lépkedett. Haja még így is a földet seperte, ezüstfehér virágokat fakasztva.

Annen hamarosan rátalált sebesült látogatójára.

Egy fa tövében egy sérült inuyoukai feküdt.

Ruháját, ami több helyen szakadt volt, teljesen átáztatta a vére. A vértjéből már csak néhány darab volt a helyén.

Annen megállt néhány méterre a mononokétől, és várt. A démon nem mozdult. Annen hallotta szívének minden egyes elhaló dobbanását. Letérdelt a sebesült mellé. Kezeit annak arcára tette, majd énekelni kezdett.  A dallam nyomán a fa letört ágai helyén újak sarjadtak, virágai kinyíltak, levelei vakító zöld színt öltöttek. De az inuyoukai sebei nem gyógyultak be. Annen meglepetten felállt. Karjait az égre emelte, és kezeibe fényt gyűjtött. Újra énekelni kezdett, a fény erejét használva. A fa nőni kezdett. De a kutyaszellem sebei most sem gyógyultak be.

Annen nem értette, miért nem segít az ereje a mononokén. Ez eddig még sosem fordult elő vele.

Az énekével, az erejével bármit és bárkit képes volt meggyógyítani.

Aztán megértette.

A kutyaszellem sebeit egy mérhetetlenül gonosz lény okozta, ezért nem hat az ő tiszta ereje.

Annen hallotta, ahogy a kutyaszellem szíve egyre lassabban ver. „Meg kell mentenem… Ebben a völgyben még soha senki nem halt bele sérülésekbe… meg kell mentenem… De hogyan?” A tündér arcán aggodalom futott át. Hallotta a ritkuló szívdobbanásokat. Végül sóhajtott. Megfogta a szellem kezeit.

-Nincs más választásom. Ha meg akarlak menteni, magammal kell vigyelek az otthonomba. Ott talán meg tudlak gyógyítani. –mondta halkan, majd lehunyta a szemeit. Testét lassan fény ölelte körbe, ami átterjedt a sebesült youkaira. Végül mind a ketten kéken derengő fényben csillogtak. Annen kimondott egy halk varázsszót, majd lassan eltűntek.

A Holdon jelentek meg újra. Egy csodás palota udvarán.

Néhány Annenhez hasonló tündér azonnal feléjük indult, a sebesült mononokét figyelve. Annen rezzenéstelen tekintettel nézte „testvéreit”.

-Segítsetek!  Ez a youkai valahogyan eljutott a  völgyembe. Segítenetek kell meggyógyítani! Az én erőm sajnos nem elég… Kérlek titeket!

Egy kékes bőrű tündér letérdelt mellé. Bánatosan nézett végig a sebesültön. Szemei tükrözték válaszát, nem is kellett megszólalnia. Annen sóhajtott. A többi tündér is köréjük gyűlt. Mindannyian fehér fényben ragyogtak. Annen zöld bőrén halvány kék árnyalat futott át, ahogy átvette a tiszta energiát. Tudta, mit kell tennie. Bal kezét a youkai homlokára tette. Érezte, hogy a mellette térdelő kék tündér megfogja a másik kezét. Becsukta a szemeit. Látta a szörnyű emlékeket. Végignézett mindent. Aztán hagyta, hogy az emlékek rajta keresztül eljussanak a többi társába is. Csak azok az emlékek maradtak meg a szellemnek, amelyek nem halálról, harcról és vérről szóltak. A tündérek szinte az összes emlékét „törölték”.

Annen reménykedve pillantott a sebesült youkaira, ám annak állapota változatlan maradt. .

- Csak egyféleképp menthetjük meg őt Annen. - szólt a kékes bőrű tündér, és Annen bólintott.

- Tudom. - mondta.

A tündérek mind egymásra pillantottak, aztán tekintetüket ismét a sebesült mononoke felé fordították.

Annen testét kékes fény fonta körbe, ami lassan átterjedt társaira, és végül a sebesült szellemre is. Annak testéről végre eltűntek a sebek. De nem csak ez történt vele. Lassan teljesen megváltozott az alakja. Ő is tündérré vált. Kékesfehér bőrű, hófehér hajú tündérré. Már nem volt az a sebesült inuyoukai, aki odatévedt Annen völgyébe. Nimaglar volt a neve, a fehér dicsőség. Nem egy kegyetlen kutyaszellem volt, aki minden embert, és félszellemet gyűlölt, hanem egy tündér, akinek a célja az, hogy segítsen a bajbajutottakon.

Annen visszatért a Földre, a völgyébe, a tóhoz. Nimaglar se maradt. Ő is Annenel tartott.

Ha láttok egy völgyet, ahol a tél közepén is virágok nyílnak, és nincs hó, melegen süt a nap és földöntúli dallamokat hord a szél, jusson eszetekbe ez a történet. Annen és Nimaglar völgyébe sodort a sorsod.

VÉGE